Az első Szegedi Egyetemi Színjátszó Találkozó (SZESZT) programjában a helyi társulatokon kívül többek között Budapestről, Veszprémből, Pécsről és Debrecenből érkeznek csapatok.

Az elsősorban egyetemisták munkáit felvonultató színházi találkozó alkalmával kerül bemutatásra:

2016. március 13., vasárnap – 23:30
Huckleberry Guys koncert

(Millenniumi kávéház)


A Huckleberry Guys

Balogh Gyula – gitár, ének, bőrönd (mint, ritmushangszer) és Prekop Győző – szájharmonika szegedi duója az eredeti, autentikus blues műfajából merít ihletet. Feldolgozásaikban nem kímélik a mississippi blues, new orleans blues, sőt az amerikai folk, country műfajának hagyományait sem.

A felállás, eredeti átgondolását tekintve is utcazenélésre tervezett, kezdetektől fogva célja volt, hogy akusztikusan, akár abszolút kihangosítatlanul is meg tudjon szólalni.
– Ezt szolgálják az olyan megoldásaink, mint a jellegéből fakadóan erőteljes hangzású slidegitározás vagy a szájharmonika kihangosításárára használt fém tölcsér.
– Emellett, hogy az alapvetően az autentikus blues műfajából kiinduló feldolgozásaink a kellő figyelmet felkeltsék, a dalokat lábbal ütött taktusok kísérik. Lábdob gyanánt bőröndöt, míg lábcinként egy csörgőkarikát használunk.

 

A Huckleberry Guys Trio

A szegedi countryblues-disco duó, trióvá bővülve ismét új műfajt teremt! Csűrdöngölős feldolgozásaikkal kimerítik a trancepunk-blues fogalmát! A dob, a gitár és a szájharmonika elkalauzol az elektromos mississippi, a new orleans punk és a zseniális trancefolk irányába! Hallhatunk tőlük Seasick Steve, RL Burnside, Robert Johnson, John Lee Hooker, Sonny Boy Williamson II és Sonny Terry átgondolásokat.

A szigorú groove-okért felelős dobos:
Balogh Ede
A kőkemény delta témákat gitáron hozza és énekel:
Balogh Gyula
Az eszement szájharmonika riff-ek felelőse:
Prekop Győző