Kell egy csapat – színházi önéletrajz és végrendelet

Czene Zoltán, Gyekiczki Balázs, Horváth Attila, IV. évad (2006/2007), Lipták László, Varga Norbert

Kell egy csapat színházi önéletrajz és végrendelet Mándy Iván regényének (A pálya szélén) és Sándor Pál filmjének (Régi idők focija) felhasználásával a Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) „Kell egy csapat” c. előadását 2007 márciusában mutattuk be.
Edzésterv: Minarik Ede mosodás igazában csak szenvedélyének, a labdarúgásnak él, az üzlet számára tulajdonképpen mellékfoglalkozás.
Hivatása: a Csabagyöngye SC futballcsapat, amelyet ő hozott létre, s amelynek megmaradásáért naponta meg kell küzdenie. Mivel nincs pénze, arra kényszerül, hogy legjobb játékosait eladja. Ilyen problémák miatt végül is nem tudja felhozni az „Első Ligába” a csapatot, hiszen nem állja a versenyt a tehetős mecénásokkal, akik a konkurensek mögött állnak. Utolsó, nagy csalódása, hogy kapusát, Vallayt is „elcsábítják” tőle; ekkor már a végrehajtók felvonulása sem zavarja. Minarik végül ott hagyja az egészet…
A groteszk látásmódú történet tanulsága: „kell egy csapat”, az újrakezdés, az együttes munka jelképe. A rendhagyó előadás a közönség és a játszók viszonyát vizsgálja: az előadás során a nézőtéren ülők, mint szurkolótábor vesznek részt a produkcióban…
Az előadás támogatói: Alsóvárosi Kultúrház, Pinceszínház, MASZK Egyesület

Játsszák: MINARIK EDE
Mosodás: Czene Zoltán
A CSAPAT TAGJAI, akik jók és rosszak (hol jók, hol rosszak, más-más néven): Ádám Gergő, Baksán Mónika, Balogh Bálint, Császár Dávid, Dohar Gergely Nándor, Erlauer Balázs, Galkó Janka, Goda Szilvia, Gyekiczki Balázs, Gyekiczki Péter, Hajdú Péter, Harkai István, Kincses Kornélia, Kristóf István, Lipták László, Manga Dániel, Molnár Tünde, Mizsei Viktor, Sallai Endre, Szerdahelyi Mátyás, Tóth Gábor, Trabalka Cecília, Varga Mónika és Varga Norbert

Mándy Iván regényének (A pálya szélén) és Sándor Pál filmjének (Régi idők focija) felhasználásával írta és rendezte: Czene Zoltán

Zene, montázs, játéktér, ruhák:
Czene Zoltán

Fény- és hangmester:
Szabó Gábor

Koreográfus:
Lipták László

Design: Veres Dániel

Munkatárs:
Balogh Dalma

Rendezőasszisztens:
Varró Sándor