Az első Szegedi Egyetemi Színjátszó Találkozó (SZESZT) programjában a helyi társulatokon kívül többek között Budapestről, Veszprémből, Pécsről és Debrecenből érkeznek csapatok.

Az elsősorban egyetemisták munkáit felvonultató színházi találkozó alkalmával kerül bemutatásra:

2016. március 11., péntek – 20:30 Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ): Dorde Lebovic: Az ezredik éjszaka

(Szegedi Pinceszínház)


“Mennyire banális vagy, Hep! Régimódi! Műveletlen! Azt akarod, hogy rólam is azt mondják? S amellett még azt is hozzáfűzzék, hogy csak a magam vidékére volt gondom, hogy önző és részrehajló vagyok! Jobb lesz, ha hallgatsz…..”
Dorde Lebovic műve szürreális játékra szólít.. A két barát Hap és Hep története ott kezdődik amikor munkából hazafelé menet folyton arról beszélnek,hová is tart az életük és a világ, nap mint nap ugyanazok a kérdések, válaszok és félelmek kerülnek elő. Félelmeikre és kérdéseikre talán válaszul megjelenik egy varázsló s fölajánlja azt a komoly emberfeletti lehetőséget ami után már semmi sem lehet ugyanaz mint előtte…..talán….
Ön hogyan döntene miként élne emberfeletti lehetőségével? Élne e egyáltalán vele vagy megvárná hogy kővé dermessze a lehetőség súlya?. Ha Öné lenne a döntés joga fontos kérdésekben hogyan döntene? S ha már döntött nem félne-e attól hogy döntésének mik lesznek  a jó és a rossz következményei? Elbírná a felelősséget? ………

Szereposztás:
Hap: Hadzsy János
Hep: Papp Péter
Varázsló: Keresztes Tímea

Koreográfus: Rózsa Miklós
Fény-hang: Horváth Attila
Diszlet-jelmez: SZESZ
Rendezőasszisztens: Kondor Alexandra
Rendezte: Varga Norbert